Mi is ez?

Tschöppy vagyok, maholnap 30 éves. Sokáig hét métert se tudtam lefutni egyben, olyan kövér voltam. Néhány éve meguntam, és fogyni akartam. Az eszköz a futás lett. Ez 2007-ben volt, azóta pedig lefutottam egy félmaratont, és 2012-ben a tervek szerint lefutom életem első maratonját. Erről fog szólni ez a blog. A felkészülésről, a kezdetekről, és minden olyan dologról, ami valamilyen módon csatlakozik a témához. A visszaszámlálás elindult. Találkozunk a maratonon.

2011.10.15-ei futás: újra húszon felül

2011.10.15. 14:30 Tschöppy

futas11.png

Na. Csak sikerült a heti vállalás, miszerint háromszor fussak két szigetkört úgy, hogy kifutok a Margitszigetre, és vissza. Ráadásul még sikerült is rátennem még egy ötöst az eddigi távokra. Igaz ebben nagy szerepe van DaMartiannak, aki a második kör végén épp akkor tűnt fel mellettem, mikor épp fordultam volna vissza az Árpád híd felé. Így viszont elkezdtünk beszélgetni, ami egészen az Zenélő kúttól a Hajós Alfréd uszodáig tartott. De mivel háromra be kellett érnem dolgozni, el kellett búcsúznom, és visszafele venni az irányt. Ehhez még hozzátartozik, hogy ő sokkal gyorsabban fut mint én, mégis könnyedén tudtam vele tartani a lépést. Ha olvasod, köszi! :)

Valószínűleg ment volna még tovább is, tehát összejött volna a három szigetkör. Valahogy meglepően könnyen ment a futás, a végefelé éreztem egyedül, hogy azért nem kétszáz méterről van szó. Hogy mi az a V betű a futás elején, na arról fogalmam sincs, egyszer sétáltam bele csak a távba, amikor felmentem a hídra a felhajtón. Ott nem mindig szoktam futni, mert bár bírnám azt, viszont akkor a végén halnék meg. Ilyen hidegben pedig nem jó dolog árnyékban sétálni a házak között, inkább a napot választottam a felhajtón. Ha kevesebbet futok, akkor futok csak fel ott. Most még.

Már csak 235km van hátra a célig, ha így megy ez tovább, elég hamar meglesz. És a Facebookon nemrég nekem szegezett kérdés tényleg létjogosultságot nyer, miszerint mit fogok én csinálni majd novembertől? :)

Címkék: futás felkészülés

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elsomaratonom.blog.hu/api/trackback/id/tr353305021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása