Mi is ez?

Tschöppy vagyok, maholnap 30 éves. Sokáig hét métert se tudtam lefutni egyben, olyan kövér voltam. Néhány éve meguntam, és fogyni akartam. Az eszköz a futás lett. Ez 2007-ben volt, azóta pedig lefutottam egy félmaratont, és 2012-ben a tervek szerint lefutom életem első maratonját. Erről fog szólni ez a blog. A felkészülésről, a kezdetekről, és minden olyan dologról, ami valamilyen módon csatlakozik a témához. A visszaszámlálás elindult. Találkozunk a maratonon.

2011.12.21-ei futás:

2011.12.28. 12:00 Tschöppy

futas20111221.png

Még ezzel a futással tartoztam nektek. A terv eredetileg az volt, hogy fussunk le öt szigetkört a testvéreimmel. Ez nekem sajnos nem sikerült, a harmadik végén kénytelen voltam kiállni. Fájt a bal lábam bokától térdig, valamint levegőt is alig kaptam már. Bátyáim lefutották a plusz két kört, ezen mondjuk nem csodálkozom.

Le kell fogynom, legalább egy tizest, hogy le tudjam futni a maratont majd. Úgyhogy meg is van a fogadalom az új évre...

Címkék: futás felkészülés

Szólj hozzá!

1000km... Végül mégiscsak sikerült

2011.12.26. 12:10 Tschöppy

1000km.png

Hát sikerült. Egy hónappal ezelőtt nem hitem volna, hogy összejön. De végül csak megcsináltam, lefutottam ezer kilométert egy évben. Mennyi legyen a jövő évi goal? 1100? 1300?

Címkék: futás nikeplus

Szólj hozzá!

2011.12.12-ei futás: rossz időzítés

2011.12.16. 11:25 Tschöppy

20111212futas.png

Mármint abból a szempontból, hogy hétfőn amikor futottam, mondjuk ki szar idő volt.Lógott az eső lába, hideg is volt, nem volt igazából hangulatom se a futáshoz sok. Másnap meg napsütés egész nap, kellemes futóidő, felhőcukor, ringlispil. Csak mivel futottam pénteken is, szombaton is és még hétfőn is, kedden esélye nem volt, hogy utcára menjek (főleg úgy, hogy egy újonnan vásárolt cipő jól feltörte mindkét sarkamat).

Megint új útvonalon mentem, igaz most nem otthonról indultam. A Margit híd pesti hídfőjétől indultam, kifutottam a hídon a szigetre, ott egy kör, és vissza. Nem egy nagy táv, de nem voltam valami nagy hangulatban, így örülök, hogy ezt is le tudtam futni.

Kezdem kicsit unni a futást, az az igazság. De erről majd máskor, egy hosszabb posztban. Addig is drukkoljatok, hogy meglegyen a cél, már csak valami negyven kilométert kell futnom idén... És akkor meglesz az ezer kilométer idén. Remélem legalábbis.

Címkék: futás

Szólj hozzá!

2011.12.09-ei futás: új útvonalon

2011.12.11. 12:00 Tschöppy

20111209futas.png

Kicsit megborul most az időrend, mert ezt még pénteken délután futottam, de a Hungaroringet megindenképpen meg akartam írni rögtön, ez így vasárnapra maradt, sebaj. Szóval új útvonal. Unom már a megszokott Dózsa György út-Árpád híd-Margitszget (és vissza) útvonalat, kb. két éve futok rajta. Gondoltam kicsit variálok. Ebből az lett, hogy a rakparton elfutottam a Margit hídig, ott futottam egy fél kört a pesti oldalon, és az Árpád hídon visszajöttem. Nem volt többre időm, ezért nem futottam teljes kört most.

Viszont ha futok egyet, és a Margit hídon futok vissza, akkor kb. ugyanannyi a táv, mint a régi útvonalon, de ha másfél kört futok és utána az Árpád hídon jövök vissza, az már egész pofás kis mennyiség lesz. Jövő héten letesztelem mindkettőt.

Címkék: futás felkészülés

Szólj hozzá!

2011.12.10-ei futás: Hungaroring

2011.12.10. 13:50 Tschöppy

20111210hg1.png

Ma a Hungaroringen jártam, mivel ott volt a Nike Futóklub szervezésében a második téli edzés (az elsőt - a mikulásfutást a Margitszigeten - sajnos ki kellett hagynom). Két kört futottam, felül láthatjátok az elsőt, ami a gyorsabb lett (25:27). A 4:44 ne tévesszen meg senkit a pace-nél, mert az a célbaérkezéskor mért aktuális iram, egyébként 5:54-es ezrekkel futottam le a távot. A második az már lassabb lett kicsit, egyrészt az első felét elbeszélgettük, másrészt meg volt kb. tíz perc szünet a két kör között (tombola, forró tea, miegymás), ami kicsit lehűtött, így nehezen lendültem be megint. Ezt amúgy alul láthatjátok, nem meglepő módon.

20111210hg2.png

Érdekes volt futni a Hungaroringen, amit eddig csak a tv-ben láttam. Eléggé le van lakva az egész létesítmény, az aszfalt sem tűnt sokkal jobbnak, mint random helyen a Nagykörúton. Remélhetőleg nem fáztam meg, bár elég sok teát ittam. Ha esetleg ti is voltatok, meséljetek, kinek hogy sikerült?

Címkék: hungaroring futás nike futóklub

Szólj hozzá!

2011.11.28-ai futás: az első a félmaraton után

2011.11.28. 14:21 Tschöppy

futas20111128.png

Hát kimerészkedtem újra. Egy hetet pihentem a félmaraton után, bár volt egy próbálkozásom múlt héten, amikor elmentem konditerembe, de kb. hét perc után meguntam a dolgot - valahogy nem éreztem (hozzá kell tenni, hogy konditeremben nem futok hanem sétálok tizes-tizenkettes emelkedőn, általában egy órát). Viszont ma nagyon jó idő van, és amúgy is terveztem, hogy elmegyek legalább a szomszéd Gildába, miért ne menjek inkább futni?

pace1128.pngNos, mentem. Ez sikerült, egész jónak éreztem egyébként. Az az egy megtorpanás a grafikonban valószínűleg a Nike óra hülyesége, mert ahol ez történt a térkép szerint, tudom, hogy nem álltam meg, vagy kellett lelassítanom ennyire. És mint itt a jobb oldali képen is látható, szinte végig egyenletes tempóban futottam (bár ott is kileng a 10-es, de rá nem jövök miért...). Kiváncsi vagyok, hogy az ilyen elméréseket mikor javítják, remélhetőleg a pont futás után frissített firmwire már nem lesz ilyen hülye.

Egyébként mint kiderült a félmaraton közben (köszönet a megfigyelésért Pannonfunknak), pronálok, vagyis befelé dől a bal lábam futás közben. Ez nem annyira egészséges a bokának és a térdnek. Az tényvalóság egyébként, hogy lúdtalpas vagyok, azt hiszem ideje beszereznem egy betétet. Csak mindig is lusta voltam, és eddig nem nagyon vettem észre, hogy emiatt fájt volna a bokám, vagy a térdem. Persze az ember az ilyet úgyis csak akkor veszi észre, hogyha már nem tud járni... :)

Címkék: futás felkészülés

Szólj hozzá!

A csapat

2011.11.22. 12:00 Tschöppy

csapat.jpg

Címkék: félmaraton Balaton

Szólj hozzá!

101km to go

2011.11.21. 12:00 Tschöppy

challenge01.png

Ez a challenge állása vasárnap este, a félmaraton után. Ha így haladok, talán még meglehet ebben az évben a cél... Már csak 101km hiányzik!

Címkék: célok futás

Szólj hozzá!

2011.11.20-ai futás: Balaton félmaraton

2011.11.20. 19:37 Tschöppy

futas20111120.png

Nos, hát ezt sikerült összehozni. Mínusz 2 fok (szerintem legalábbis), szerencsére viszonylagos szélcsend, 2:28:32-es eredmény (saját mérés, a hivatalos 2:28:28 lett), valahol a hátsó szekcióban értem be. Ez majdnem negyed órával több, mint a legelső félmaratonom (az 2:14:36 volt), igaz áprilisban nem is volt mínusz 2 fok - plusz a bátyám végig segített.

Voltak holtpontok, főleg a a 16. kilométer környékén, mikor a parti sétány átváltott füves talajra, ott nagyon lelassultam. Nem lett volna baj, hogyha egyenletes a terep, de nem az volt. Előttem egy futónak ki is ment a bokája, mert rosszul lépett. Igaz ez csak rájött a többi problémámra, mint pl. a nagy hideg is. Nem is tudtam ráadásul jól felöltözni, mert a futás előtt mindenben fáztam, utána is, és sajnos közben is - úgy érzem fejleszteni kell a téli ruhatáramat (Gergő, nincs egy 2XL-es DK póló valahol véletlenül elfekvőben? :) ).

Gratulálok mindenkinek egyébként aki teljesítette ezt a félmaratont, akármelyik távot (különösen Pannonfunkéknak). Nálunk szinte az egész család futott, két bátyám is félmaratont (a fiatalabb 1:37, az idősebb 1:48 körül), illetve anyám és sógornőm is, de ők a negyedmaratonra vállalkoztak. 

Az egyébként kicsit demoralizáló tud lenni, mikor még az első köröd végén intenek le, hogy állj félre mert jön egy gyors futó :) Hamarabb futotta le a teljes félmaratont, mint én az első kört... Nem is értem.

Címkék: futás felkészülés félmaraton Balaton

2 komment

És akkor rajt...

2011.11.20. 11:00 Tschöppy

balatonlogo.jpeg

Ha minden jól megy, abban a pillanatban dördül el a startpisztoly, amikor ez a poszt kikerül. Drukkoljatok, hogy ne fagyjak meg :)

Címkék: felkészülés félmaraton Balaton

Szólj hozzá!

Tegnapi futás: újra a pályán

2011.11.19. 12:00 Tschöppy

futas_20111118.png

Viszonylag hosszú idő után (kb. egy hetet hagyhattam ki) mentem ki újra terepre, a múlt hetem elég hektikus volt sajnos, nem volt időm nagyon futni - csak konditerembe jutottam el. De most még kimentem gyorsan a siófoki futás előtt, már csak azért is, hogy kipróbáljam, kellően felöltöztem-e a várható hideghez. Hát nem :) A MAC-nál az óra -6 fokot mutatott délelőtt 11-kor, úgyhogy át kell gondolnom a ruhatáramat. A felsőtestem fázott végig, az az igazság. 21km-en keresztül pedig az nem annyira jó dolog. De szerencsére van egy Decathlonos polárfelsőm, az kiváló lesz. Holnap Balaton!

Címkék: futás felkészülés

Szólj hozzá!

Nem vesztem el

2011.11.18. 17:37 Tschöppy

Csak a blogot felejtettem el :( De ne aggódjatok, a felkészülést folytattam ettől függetlenül. Holnaptól folytatom a futások posztolását, azokkal kezdve, amik elmaradtak a legutolsó óta.

Vasárnap pedig félmaraton Siófokon. Kiváncsi vagyok...

Címkék: blog

Szólj hozzá!

Cipőteszt az USA-ból

2011.10.18. 12:29 Tschöppy

A Hypebeasten találtam ezt a cipőtesztet ami amellett, hogy szép webes tördelés (de tényleg, öröm olvasni), érdekes abból a szempontból is, hogy amerikában mik a szemponton egy cipőnél. És vannak olyan brandek is, amikről nem igazán hallunk itt a Föld ezen szegletében.

Címkék: internet

Szólj hozzá!

2011.10.17-ei futás: egy könnyed tizes

2011.10.17. 17:04 Tschöppy

futas11_1.png

Gyorsjelentés: egy találkozó miatt ma csak egy kört tudtam futni a múlt heti kettőkkel szemben. Ez sikerült. Most nem sétáltam bele, mikor futottam fel az Árpád hídra, mégis annak mutatja. Sebaj. Hamarosan jön az óra, az már nem fog ilyet csinálni remélem :)

Ti mennyit futtok a héten? 

Címkék: futás

2 komment

Megvettem

2011.10.17. 12:00 Tschöppy

nikewatch.png

Meguntam a várakozást, és szombaton megvettem az órát. Amióta bejelentették, azóta keresem a megoldást, hogy hogyan tudnék behozni egyet amerikából, mert az US store nem szállít ide (bár az első pár napban nem volt ilyen korlát, egy pécsi ismerősöm meg is tudta még venni onnan). Most untam meg, és inkább kifizettem ezt az összeget. 

Az Ipodom az utolsókat rúgja, és kell valami, amivel tudom mérni a futásokat. Tudom, hogy vannak olcsóbb, hovatovább jobb megoldások, viszont a nikeplusban van már 1600+km futásom, úgyhogy maradok ezen a platformon. Eddig főleg jókat hallottam róla, úgyhogy valószínűleg nem fogom megbánni. Remélem, egy-két évet ki fog bírni a cucc.

Remélem a hétvégén már futhatok vele, 5-7 napos szállítást ígért a Nike.

Szólj hozzá!

Ha két szenvedély találkozik...

2011.10.16. 12:00 Tschöppy

legomaraton.jpeg

:)

Címkék: lego futás

Szólj hozzá!

2011.10.15-ei futás: újra húszon felül

2011.10.15. 14:30 Tschöppy

futas11.png

Na. Csak sikerült a heti vállalás, miszerint háromszor fussak két szigetkört úgy, hogy kifutok a Margitszigetre, és vissza. Ráadásul még sikerült is rátennem még egy ötöst az eddigi távokra. Igaz ebben nagy szerepe van DaMartiannak, aki a második kör végén épp akkor tűnt fel mellettem, mikor épp fordultam volna vissza az Árpád híd felé. Így viszont elkezdtünk beszélgetni, ami egészen az Zenélő kúttól a Hajós Alfréd uszodáig tartott. De mivel háromra be kellett érnem dolgozni, el kellett búcsúznom, és visszafele venni az irányt. Ehhez még hozzátartozik, hogy ő sokkal gyorsabban fut mint én, mégis könnyedén tudtam vele tartani a lépést. Ha olvasod, köszi! :)

Valószínűleg ment volna még tovább is, tehát összejött volna a három szigetkör. Valahogy meglepően könnyen ment a futás, a végefelé éreztem egyedül, hogy azért nem kétszáz méterről van szó. Hogy mi az a V betű a futás elején, na arról fogalmam sincs, egyszer sétáltam bele csak a távba, amikor felmentem a hídra a felhajtón. Ott nem mindig szoktam futni, mert bár bírnám azt, viszont akkor a végén halnék meg. Ilyen hidegben pedig nem jó dolog árnyékban sétálni a házak között, inkább a napot választottam a felhajtón. Ha kevesebbet futok, akkor futok csak fel ott. Most még.

Már csak 235km van hátra a célig, ha így megy ez tovább, elég hamar meglesz. És a Facebookon nemrég nekem szegezett kérdés tényleg létjogosultságot nyer, miszerint mit fogok én csinálni majd novembertől? :)

Címkék: futás felkészülés

Szólj hozzá!

2011.10.13-ai futás: a második kör

2011.10.14. 16:12 Tschöppy

futas10.png

Tegnap jó idő volt (nem úgy, mint amikor ezt épp írom - pár perc alatt lett szikrázó napsütésből zuhogó eső), így fogtam magam, és elmentem futni, hogy beteljesítsem a második etapot abból a vállalásomból, hogy a héten háromszor futok háztól házig két szigetkört. Most szerencsére sikerült is, nem úgy mint kedden, amikor az utolsó párszáz métert már nem bírtam, és a végét már sétáltam.

Remélhetőleg jó idő lesz a hétvégén, de legalábbis futóképes időjárás, és akkor semmi sem tántoríthat el, hogy a harmadik etapot is lefussam. Drukkoljatok, hogy így legyen :)

Szólj hozzá!

2011.10.11-ei futás: újra a pályán

2011.10.12. 18:56 Tschöppy

futas9.png

Egy darab ideje már nem sikerült futnom, sajnos a pécsi éjszakai futás nem jött össze, így múlt hét szerda volt az utolsó alkalom. Így aztán fogtam magam tegnap, és elindultam. A terv az volt, hogy elindulok otthonról, futok két szigetkört, és hazafutok.

Nagyjából sikerült is ezt végigvinni, bár a végén az utolsó kb. 7-800 métert már gyalog tettem meg. Ez nem volt valami nagy ötlet, mert hát nem volt meleg, és az átizzadt tech póló (és minden egyéb, ami rajtam volt) addig jó csak, amíg fut az ember. Amint sétálni kezdesz, megfagysz. És ahogy én is tettem majdnem. De a forró tea segített :) Holnap kéne még egy ilyet futni, és akkor csökkenni fog a goal is :)

Címkék: futás felkészülés

Szólj hozzá!

A csapat

2011.10.07. 12:00 Tschöppy

szabok2.jpgA staféta váltónk a befutó után: apánk mint edző, két bátyám és én (a jobb oldalon, ha esetleg nem ismernétek fel :) ).

Címkék: bemutatkozás verseny

Szólj hozzá!

2011.10.06-ai futás: háztól házig

2011.10.06. 12:00 Tschöppy

futas8.pngNem tudtam ülni a seggemen, és elmentem szerdán is futni. Ezúttal fogtam magam, és elindultam otthonról a Margitszigetre. Ilyenkor az Árpád hídon futok át, egy szigetkör, és ugyanazon az útvonalon vissza.

Nagyjából stimmel a távolság, megnéztem a pedometeren ezt az útvonalat, és körülbelül ezt hozta ki. Így nem volt szükség arra, hogy utánaállítsak az ipodnak. Meglepően jó futásnak tűnt belülről, és az idő is ezt takarja: másfél perc híján bent vagyok az egy órába, ami pedig nem rossz tőlem, a jelen állapotomban.

Ha nem lesz eső, akkor a következő a pécsi éjszakai futás lesz, és ezzel meg is lesz talán a heti penzum. Ja, majdnem elfelejtettem: a héten két meccsel elindul a kosárlabda bajnokság...

Címkék: futás felkészülés

Szólj hozzá!

Pécsi éjszakai futás

2011.10.05. 18:00 Tschöppy

pecs580.pngTudtátok, hogy Pécsett is van éjszakai futás? Eddig én se tudtam, na de most már!

A cipőtesztek dátumai között akadtam rá erre a futásra, és mivel épp Pécsett leszek ezen a hétvégén, felkeltette az érdeklődésemet. Van valaki pécsi esetleg a blog olvasói közt, aki már volt ilyenen, Ha igen, meséljetek, mit tud a dolog? A táv egyébként valamivel több, mint nyolc és fél kilométer, ráadásul nem éppen sík terep a térképet elnézve. Érdekes dolognak ígérkezik. Ha nem esik az eső, akkor valószínűleg bepróbálkozom vele.

Pécsiek, valaki csatlakozik?

Címkék: futás Pécs

Szólj hozzá!

295km to go...

2011.10.05. 12:27 Tschöppy

1000left.pngA Nike+ szerint szeptemberben 117,94km-et futottam, így becsúsztam 300km alá, már am az ezévi goal-ig hátralévő távot illeti. Remélem sikerülni fog. Legalábbis dolgozni fogok rajta. Hamarosan lesz All You Can Move kártyám, így tudok majd menni konditerembe is az utcai futás mellett - télen valószínűleg fogok futni majd ott is. Funfact: pont 295km-mel futottam többet eddig, mint tavaly egész évben (hát igen, az egy szar év volt).

Drukkoljatok, hogy összejöjjön :)

Címkék: futás nikeplus

Szólj hozzá!

2011.10.04-ei futás: első futás a "félmaraton" óta

2011.10.04. 15:44 Tschöppy

futas6.png

Íme az első futásom a SPAR staféta óta. Nem terveztem eleinte, hogy ilyen hamar elmegyek majd megint, de így alakult. Sokat segített ebben a tegnap délelőtt Rudas, mert azóta tudok újra járni :) Vasárnap este küszködtem némi kihívással ezen a téren.

A futás belülről sokkal gyorsabbnak tűnt, mint kívülről. A MAC-tól indultam, és az Árpád hídnál lévő kúttól (ahonnan egyébként indulni szoktam) kezdtem el tudatosan gyorsan futni. Azt hittem végig, hogy bőven harminc perc alatt fogok beérni, de hát 

Címkék: futás

Szólj hozzá!

SPAR staféta: 20.7km

2011.10.02. 16:31 Tschöppy

Nos hát. Íme a mai teljesítményem. Nem valami acélos, és a váltás után még úgy gondoltam, hogy ilyen szart még nem futottam. Főleg a második fele volt egy kínszenvedés, az elejét még elég jól bírtam - ott inkább csak az zavart, hogy még nagyon messze volt a vége.

De aztán bátyáim meggyőztek, hogy jó volt ez így, sőt. A második tizest már gyorsabban futottam, mint az elsőt, kb. 6:30-as ezrekkel. Fél perccel futottam gyorsabban a második felén, mint az elsőn. Lehet ezért is volt annyira rossz élmény az utolsó kilométereken :) A legfontosabb az viszont, hogy sikerült bekerülni 2:20 alá - nyúl nélkül. Az első félmaratonomnál bátyám jött velem végig, aki azért a végefelé már hajszolt kicsit - igaz, akkor sokkal felkészültebb voltam, mint most. Ebből kell még egyszer ennyi, és megvan a maraton :)

Volt azért néhány holtpont a futás alatt, az első a Lágymányosi híd környékén, a második pedig a Szabadság hídon, felfele. Na az az emelkedő nagyon nem hiányzott, ami a hídra vitt fel. Utána már vitt a lendület, és az, hogy hallottam már a szpíkert a váltópontnál.

Most egy kis pihenés, holnap gyógyító Rudas, de azért kéne valamit futni a héten. Egy szigetkör talán belefér.

Ki mit futott, és milyen eredménnyel?

Címkék: verseny futás

2 komment

süti beállítások módosítása